Fókusz

Hivatalosan is halottnak nyilvánították Novozánszki Fannit, édesanyja nem nyugodott bele lánya elvesztésébe

Barva ÁdámBarva Ádám

2024. május 15. 19:37

Halottá nyilvánították Novozánszki Fannit. A lány hét évvel ezelőtt tűnt el, de holttestét soha nem találták meg. Gyilkosa 20 éves fegyházbüntetését tölti. Fanni édesanyja szerdán azt mondta, nem nyugodott bele lánya elvesztésébe, nem adja fel a reménykedést, hogy Fanni valahol mégis életben lehet. Lichy József, a család ügyvédje szerint a halál tényének megállapítása csupán formalitás, amire azért volt szükség, hogy Fanni édesanyja kikérhesse a halotti anyakönyvi kivonatot.

Novozánszki Fanninak 2017 november 20-án tűnt el, néhány nappal később került a rendőrség látókörébe B. László, akit akkor előzetes letartóztatásba helyeztek. A gyilkosság idején 35 éves férfinak a vádirat szerint sem állandó munkahelye, sem rendszeres jövedelme nem volt; pénzre volt szüksége, hogy fenntartsa költekező életmódját. Ezért kereste meg a lányt, akivel a végzetes napra találkozót beszéltek meg. B. László a XIII. kerületi lakásban bántalmazta Fannit, aki magatehetetlen állapotba került. Az egykori dunaújvárosi kompkikötőnél dobta a lány holttestét a folyóba. Később még visszatért az angyalföldi házba és további értékeket vitt el Fanni lakásából. A bíróság életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítéli.

A vádlott végig tagadta bűnösségét, állítása szerint nem ölte meg és soha nem is bántotta a lányt. Egy évvel ezelőtt másodfokon enyhébb büntetést, 20 év fegyházat kapott B László, aki a bíróság szerint nyereségvágyból ölte meg Fannit. B. László a jogerős ítéletig 3 évet töltött le a büntetéséből, jó magaviselete esetén a 20 év további egyharmadát feltételesen elengedhetik. Vagyis előfordulhat, hogy nagyjából 10 év múlva szabadul.

#Fókusz#Videó#novozánszki fanni#gyilkosság#Baleset-bűnügy#vv fanni

Címlapról ajánljuk